E-napló a gyakorlatban

Mit kell tudni az e-napló használatáról?

Az e-naplótól sok kivitelező fél. Félelemre azonban semmi ok: ennek a kiadványnak a segítségével bármelyik építtető, akár egy nyugdíjas énektanárnő is meg tudja nyitni nekünk a naplónkat.

A kivitelezők azért is tartanak az e-naplótól, mert az építésfelügyelet távolról, az íróasztalától is látja. A legtöbb probléma ugyanis abból adódik, ha utólag próbáljuk “lepapírozni” a kivitelezést. Hamar lebukhatunk, ha például azt “meséljük”, hogy egy nap alatt két emberrel elkészült egy nagyobb ház teljes falazása. Egy helyszíni szemle esetén rögtön kiderül minden turpisság. Ha azonban betartunk pár egyszerű szabályt, nincs mitől félnünk.

Ha értjük az e-napló vezetésének csínját-bínját, akkor ez a program nem veszélyes ránk nézve, sőt, remek “fegyverhordozónkká” válhat. Egy esetleges elszámolási vitánál vagy pernél bizonyítjuk vele, hogy teljesítettük a szerződésbeli feladatunkat. Mi dolgoztunk: konkrétan akkor dolgoztunk, amikor az e-naplóban szerepel. Másrészt annak is jóval kevesebb esélyt hagy, hogy az építtető hetekkel, hónapokkal később se fizessen, utólagos minőségi kifogásokra hivatkozva: a teljesítésigazolásunkat kötelező feltöltenie az e-naplóba.  

Nézzük tehát, mit kell tudni az e-naplóról!

 

enaploborito
Az "E-napló a gyakorlatban" az építőipari vállakozók nélkülözhetetlen szakkönyve.

Mire jó az e-napló? 

 

Építési napló

Az építési napló egy olyan dokumentum, ami az építkezés folyamatát rögzíti. Mint ahogy a hajónaplóban, ebben is naponta rögzítjük a pontos eseményeket, amelyek a munkaterületen történtek. 

Építési naplót a következő esetekben kötelező vezetni:

  • engedélyköteles építkezéseknél;
  • egyszerű bejelentéses építkezéseknél, ha az építtető nem a saját lakhatása céljából építtet;
  • nem engedélyköteles vagy egyszerű bejelentéses esetekben, ha kötelező kiviteli tervet készíttetni;
  • ha valamilyen pályázati forrást veszünk igénybe, és a támogató kötelezően előírta a vezetését;
  • vagy egyszerű bejelentéses esetekben, ha az építtető ugyan saját lakhatása céljából építtet, de a bank csak akkor ad hitelt, ha van e-napló is;
  • valamint egyes bankok akkor is kérik az e-napló vezetését, ha az építtető CSOK felvételével végzi a kivitelezési munkákat.
 

E-építési napló

Ha általános épületeknél 2013. október 1. után kezdtük meg az építkezést, akkor nem papír alapú, hanem e-építési naplót kell nyitni, és ezt elektronikusan, a számítógépen vezetni. Az interneten lévő, államilag megalkotott e-építési napló alkalmazást (internetes programot) kell használni. Az e-építési napló a www.e-epites.hu honlapról érhető el.

Mire jó? 

Ha építtető vagyok, akkor azért, mert:

  • Pontos információt kapok a napi munkavégzésről: melyik vállalkozás, hány fővel mit dolgozott.
  • Ebben a dokumentumban hivatalosan tudok üzenni a vállalkozónak, ha észrevételeim vannak.
  • Nem kell ajánlott tértivevényes leveleket küldözgetni, teljesen felesleges.
  • Vitás esetekben a Bíróság elsődleges dokumentuma lesz, így megvédhet a kellemetlenségektől, ha például rosszul teljesített a vállalkozó.
  • Egy helyen van a tervdokumentáció, amit mindenki könnyedén elér. Ha vita lenne, akkor az e-naplóban lévő tervek a mérvadóak. 

 

Ha vállalkozó vagyok, akkor azért, mert:

  • Később bármikor tudom igazolni, hogy ott dolgoztam a munkaterületen, és a beírt munkákat végeztem.
  • Szintén üzenhetek Építtetőnek, ha valami kérdésem van az építkezéssel kapcsolatban.

 

Ha Tervező vagyok, akkor azért, mert:

  • Igazolhatom vele, hogy olyan egyszerű bejelentésnél, ahol kötelező, megtettem a kötelező tervezői művezetéseket.
  • Védhetem vele magam, ha eltérnek a tervektől.

 

Ha felelős műszaki vezető vagyok, akkor azért mert:

  • Igazolhatom vele, hogy elvégeztem a munkámat: leellenőriztem, hogy a kivitelező megfelelő minőségben építette-e be a megfelelő építési termékeket
  • Egyszerűen kiállíthatom az FMV-nyilatkozatot.

Mit, mikor, miért és hogyan – minden kérdésére ott a válasz a könyvben. 

Írták:
Sipos Anna
Magyar Marianna
Jenei László
Arany Edit
Király Viktória

Szakértők:
Dr. Belső Béla
Erdélyi Szabolcs
Szemeti Krisztina

Szerkesztette:
Tóth Tamás
Arany Edit

Kézirat lezárva: 
2023. január 18.

Kiadó:
Új Média Kft.
8800 Nagykanizsa
Magyar utca 181.

ISBN szám:
978-615-5830-32-7